“Egyedül nem megy. Egyedül nem megy. Egyedül nem megy. Hahhahahhha haaaa” – énekelte anno Kern András és Garas Dezső. Már maga a dalszöveg is rendkívül irónikus, sőt az egész egy szatíra.

Érdekes, mert éveken át, gyerekként pont egy olyan buzdító nótácskának gondoltam, mert a refrént figyeltem. Most megnézve a szöveget érzem felnőttként, hogy egy hatalmas nagy pofon. Tragikomédia. Két idióta figura egy nagy nadrágban, még mozdulni is alig tudnak együtt.

Rajtunk és magán nevet az előadó. Az öngúny zsenialitása.

“6. A szerelemnél fontosabb az igaz barátság.

Mi egymás nélkül annyit érünk, mint egy fél nadrág.

A szabadság, s a függetlenség álomnak pazar,

De elszakadni nem tudunk, mert összeköt a szar. Szár!

7. Az ember, hogyha viccet mesél, kell, aki nevet.

S ha valakit át akarsz verni, kell, akit lehet.

És kérem, még a gyilkossághoz is két ember kell.

Ha nem lenne egy társam, akkor ki kaparna el?

Ki kaparna, ki kaparna el?

R.

8. Épp ezért mi ketten, kérem, sosem válunk el.

Mit elvégezni muszáj, együtt végezzük majd el.

Mi együtt ettünk, együtt ittunk, együtt megyünk ki.

Most éppen nekem sürgős, kérlek, próbálj sietni!

Gyere, mert itt bent megyek ki!”

(forrás: http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/1580/kern-andras/egyedul-nem-megy-zeneszoveg.html)

Új világ és Közösségi megoldások?

A világ eseményeit figyelve sokan vetnek fel sok izgalmas kérdést. Mi lesz a megoldás az emberiség elöregedésére? Robotok gondoskodnak majd és szórakoztatják az öregjeinket? Hogyan lehet hatékonyabban elosztani a forrásainkat? Megosztható, közösségibbé tehető e a fogyasztás? Hogyan lehet egymást támogatva egyre környezettudatosabban, fenntarthatóbban létezni? A technikai újítások valóban összehoznak, vagy még jobban elidegenítenek? Stb. stb.

Számos izgalmas, érdekes felvetés van. High tech megoldások, közösségi könyvtár, ahonnan bármit lehet kölcsönözni (fűrészt, videókamerát, porszívót stb.), car sharing és minden sharing szolgáltatások, Airbnb, közösségi fogyasztás, szociális média (maga a szó is különös), vagy éppen együtt lakó környezetbarát off-the-grid kommunák.

Elgondolkodtam. Mindenki alapnak veszi, hogy az ember társas lény, és az elmagányosodás, az elidegenedés, a közösségen kívül szakadás egyenlő a megszűnéssel. Bár valóban fizikálisan kevéssé vitatható, hogy az ősember egyedül elég elveszett lehetett a vadonban, ma azért egy iphone-nal és egy hitelkártyával bejárhatja egy 20 éves gyerek a világot. És nem fogják megenni. Persze vannak kivételek, de hát ahogy mondják az élethez szerencse is kell. A mai technológiai fejlődés egyre jobb lehetőséget kínál az önálló létezésre, ahol gépek, vagy mesterséges intelligenciák pótolhatják akár az emberi segítséget. Páratlan lehetőség, ha jobban belegondolunk.

Csak egy példa. Anyukám, aki orvos, amikor betegként bekerült a kórházba, rettenetes volt tapasztalni, hogy még csak nem is orvosként, de kb. emberként sem tisztelik. Unott nővérek, embertelen orvosok. Csak a magyar egészségügytől mentsen meg az Úristen. Ezen elmélkedtünk, hogy talán egy kedvesre programozott robot, mint pl. a francia Romeo (kifejezetten öregek ellátására tervezett humanoid robot), talán elfogadhatóbb segítő lenne, mint egy másik ember.
Magam is éreztem az egyedüli világjárásom során, hogy kerülöm a többi turistát. Legjobb egyedül. Egyedül mindig jó társaságban vagyok. Ha már ketten vagyunk, ott az alkalmazkodás. Vagy a kellemetlen érzés, hogy hogyan meneküljek ki a helyzetből, ha nem kellemes. Persze az impulzus kell, de van egy pont ahonnan már elég. Hogyan mondjam, jelezzem, hogy valami nem ok nekem, legyek diplomatikus vagy milyen? Jajj, mennyi energia.

Persze mondhatnánk, hogy ez az introvertált attitűd. Lehet.

De egy biztos, érdekes lenne elgondolkodni azon, ha a magányt, az egyedüllétet végre nem egy negatív, felszámolandó, megszűntetendő dologként kezelnénk. Hanem esetleg megfordítanánk a képletet.

Mi lenne, ha azt keresnénk először, hogy egyáltalán mindenki önmagában is jól meg tudjon lenni. Hogy ne féljen az egyedülléttől, az elmagányosodástól. Ne féljen az egyedüli időtől. Az egyedüllét nagyszerű lehetőség a valódi szétnézésre, mert senki nem vonja el a figyelmedet.

Egyedül jövünk, egyedül megyünk.

Az élet legkritikusabb pillanataiban igazándiból mindig egyedül vagyunk. Alapvetően csak magunkra számíthatunk. A többi teljesen lutri. Nem is várhatunk el senkitől semmit. Meghalni is egyedül fogunk és remélhetőleg nem egy nyomorult kórházban, egy közösségi kórteremben. Nagy “gondoskodás” mellett. Aki volt már haldokló, vagy halott ember mellett, az tudja, hogy a halál nem ijesztő. Sokkal ijesztőbb sokszor maga az élet. Meg ahogy azt próbáljuk minden áron meghosszabbítani, akkor is, amikor az már inkább teher.

Egyedül nem megy. És mi van ha ez egy vicc?

A jóga azt mondja, Kaivalya. Egyedülvalóság. Ön-állóság. Izoláció. Ez a Jóga szútrák negyedik fejezetének a címe, ha úgy tetszik Patanjali művének az esszenciája. A legfélelmetesebb szavak. Nekünk. Még.

Ez egy olyan állapot, ahol az ember teljesen független, mindentől és mindenkitől. Nem terhelik, nem kötik az emberi kapcsolatok. Az érzelmek. A gondolatok. A vágyak. Félelemmentes és független. A többi része leírhatatlan. Még a szútrák sem kísérli meg.

Mindig azt mondom, csoportban nem lehet megvilágosodni. Az igazán nagy áttörések benned történnek. Egyedül. Nem kell hozzá senki. Nem is tud benne segíteni senki. Neked kell megérni rá. Erőltetni sem lehet. De edzeni rá igen.

Ez a jóga MÁS. Önálló. Egyedi.

Végezetül egy zenei aláfestés a Radiohead-től. Ajtók itt is nyílnak és zárulnak. Figyeljétek. Egyedül….

 

F. Tóth Gabriella 2017 © Minden jog fenntartva.